Step2 - Bevásárlókocsi
A gyerekek is vásárolhatnak, ameddig csak bírják ezzel a könnyen tolható, szuper tartós bevásárlókocsival.
Az alacsony és széles kialakítás miatt könnyű megfogni, és tolni, még a kezdő lépéseket tevőknek is. A kerekek könnyen gurulnak. A széles nyitott kosár részbe igazán könnyű mindent bepakolni. A szilárd, nem rácsos kialakítású kosárból a legapróbb dolgok sem tudnak kiesni. Az alul kialakított extra polcon még több mindent lehet elszállítani.
Akár babakocsinak is nagyszerű, mert a gyerekülésbe könnyen beültethető a kedvenc baba vagy plüssállat, a szélesen kialakított lábrész segítségével pedig könnyen kivehetik és berakhatják a gyerekek bevásárló társukat.
A bevásárlókocsi teljesen összeszerelt, így a dobozból kivéve azonnal játszani lehet vele. A képen látható kiegészítők nélkül szállítjuk.
Mérete: 53 x 51 x 38 cm. Súlya: 4,8 kg.

2-5 nap
14.690 Ft
Címkék: bevásárlókocsi, vásárlás