1:48 méretarányú F-117A Nighthawk repülő makett. Az Egyesült Államok légi erejének F–117A Nighthawk repülője a világ első hadrendbe állított lopakodó repülőgépe. Az F-117A fegyvereit egy 2 300 kg teherbírású megosztott belső bombakamrában hordozza. A típusból összesen 64 darabot gyártottak le, az öt prototípussal együtt. Hivatalosan egy példányt lőttek le ellenséges területek felett. A 2017-es költségvetési év irányelveiben azonban évenkénti négy repülőgépet mentesíteni kell a teljes állomány elbontásáig. Ettől függetlenül az AMARC-ban készített fotók szerint a repülőgépek körültekintő tárolásban részesülnek és időszakosan berepüléseket hajtanak végre velük, még 2019-ben is. Az F-117-et a modern háborúk során többször is bevetették, először 1989-ben, Panamában, amikor is az invázió alatt két bombát dobott le a Rio Hato légibázisra. Később az Öbölháború alatt lézerirányítású bombákat vetett iraki célokra. Később az 1999-es koszovói konfliktus alatt használták, majd 2003-ban a második iraki háborúban. Lézervezérlésű fegyvereket vetett be iraki parancsnoki bunkerek ellen.Egyetlenegy F–117 veszett el bevetés során.
Az elkészítéshez szükséges festékeket és ragasztót a készlet nem tartalmazza. Az "Italeri - F-117A Nighthawk repülő makett, 1:48" nevű játék gyártója az Italeri, főleg 12 éves kor felettiek számára ajánljuk. Italeri makettek és kiegészítők, széles választékban.
A játék már nem rendelhető!
Sajnos, ennek a terméknek forgalmazása megszűnt - vélhetőleg már nem gyártják - így a játékkal kapcsolatban vevőszolgálatunk sem tud további információval szolgálni.
Kérjük, válasszon hasonló termékeink közül!