„Te vagy Kalia Lavel. Mindig is a részese szerettél volna lenni a bűnözés elleni harcnak, csak úgy, mint híres felmenőid, éppen ezért is csatlakoztál a BelCor elit erőihez. Magasan képzett kiberügynökké váltál, de nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rágyere, a főnökeid sokkal többet törődnek a profittal, mint a hétköznapi emberek igazságszolgáltatásával. Feladtad a jelvényedet, és most egy pici lakásban élsz egy tipikusan rossz környéken, a legtöbb kibernetikus implantátumodtól megfosztva. Ez azonban nem számít, hiszen végre megteheted azt, amire egy Lavel hivatott: megoldani a bűneseteket, és segíteni azoknak, akik nem számíthatnak senki másra ebben a könyörtelen világban.”
A Bűnügyi krónikák: 2400 egy önálló kaland, amelyben a legújabb technológiát használhatod a bűncselekmények megoldására. Kis kedvenced, a Cyber-Holló segít a bizonyítékokat elemezni, és az interneten való keresésben, hogy információkat találhass a gyanúsítottakról. A történetek során olyan kibernetikus implantátumokra is szert tehetsz, amelyek fejlesztik képességeidet. Ilyen pl. a szuperérzék, amely segít bizonyítékot találni a tetthelyen. Vagy a tomográf, amellyel gyorsan ellenőrizni tudod, hogy az aktuális beszélgetőpartneredben van-e bármiféle kiberfejlesztés. Vagy esetleg egy távirányóra vágynál, amellyel gyorsan semlegesíthetsz bármilyen elektronikai eszközt? A jövő tele van hasznos dolgokkal!
Légy azonban óvatos, mert a technológia nem mindig áll a Te oldaladon! Akivel éppen beszélsz, ő ember vagy android? Ki bújik meg az avatárok mögött, akikkel a virtuális kibertérben találkozol? A bűnözők és a nyomozók közti harc évezredekre nyúlik vissza, de a 25. század elejére teljesen új szintre emelkedett.
A játék önállóan is játszható, azonban az Évezred sorozat tagjait (1400, 1900, 2400) összeköti egy narratív szál, ami miatt még érdekesebbé válik a játék.
Átlagos játékidő: 1-1,5 óra A "Bűnügyi krónikák - 2400" nevű játék gyártója a Gém Klub, főleg 14 éves kor felettiek számára ajánljuk.
A játék már nem rendelhető!
Sajnos, ennek a terméknek forgalmazása megszűnt - vélhetőleg már nem gyártják - így a játékkal kapcsolatban vevőszolgálatunk sem tud további információval szolgálni.
Kérjük, válasszon hasonló termékeink közül!